Létezik poratkamentes, higiénikus, szuper tiszta lakás, egyszerűen és kényelmesen? – Igen! Eláruljuk, hogyan!

Arra vágyik, hogy hazaérve teljesen tiszta lakás fogadja, amelynek levegője még higiénikus is?

Tiszta lakás … vagy mégsem?

Bizonyára önnel is gyakran előfordul, hogy amikor lelkiismeretesen és rendkívüli gondossággal kiporszívózik otthon, nem hagy ki egyetlen apró zegzugot sem, a lakás levegője mégsem lesz tisztább, sőt, egyenesen terheltebb, miközben az otthonát betölti a porszívózás után maradt jellegzetes és kifejezetten zavaró szag?

Bizonyára ismeri azt az érzést is, hogy amikor végre időt tudna szánni a porszívózásra, mégsem teheti, mert gyermeke épp alszik, tanul vagy elmélyülten olvas, esetleg párja egy fontos üzleti telefont vagy konferenciabeszélgetést bonyolít le.

Elgondolkodott már azon, hogy mennyivel egyszerűbb is lehetne az élete, ha az igényeinek leginkább megfelelő porszívóval takaríthatná otthonát?

tiszta lakásKépzelje el, hogy maximális biztonságban tudhatná szerettei és önmaga egészségét is, hiszen a házi poratkáktól és egyéb allergénektől 100%-ban mentesíteni tudná otthonát, miközben azt a piszkosul zavaró porszívóbűzt is egyszer és mindenkorra elfelejthetné.

Gondoljon csak bele, mekkora szabadságot és kényelmet jelentene, ha akkor porszívózhatna, amikor csak akarna, akár az éjszaka közepén is, illetve amikor a családtagjai egyszerűen csak egy csendes és nyugalmas délutánra vágynak.

Játsszon el egy pillanatra azzal a mámorító érzéssel, hogy milyen könnyeddé is válna a takarítás, ha a porszívózás nem egy kellemetlen kötelesség, hanem egy egyszerű, szinte légies és kifejezetten gerinckímélő mozzanat lenne, akár nap mint nap, hiszen a porszívót sem kellene többé ide-oda cipelnie. Az olaszági DISAN gyár termékeivel forradalmasíthatja a porszívózást. 

Gondolta volna, hogy a hagyományos porszívózás veszélyes és kényelmetlen is lehet?

Akár porzsákos, akár porzsák nélküli porszívót használ, a készülék által keltett, sok esetben rettentően nagy zajt és az egészségre káros gombaspórák, baktériumok, porszemcsék, poratkák, illetve az atkaürülék kisebb-nagyobb mértékű, ám folytonos visszaáramlását nem tudja megakadályozni.

Ön tudta, hogy a porszívószagú lakásért és a poratka-allergiáért a levegőbe, por alakban visszajutó atkaürülék a felelős?

Ha a porszívó szűrőrendszeréből folyamatosan visszaáramlik a lakásba a feltakarított por egy része, kialakul egy ördögi kör, aminek, bárhogy is szeretné, de nem lesz megoldása!

Vegye fel velünk a kapcsolatot, és kollégáink örömmel adnak tájékoztatást a központporszívó rendszerrel kapcsolatban. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Your Comment