Központi porszívó az egészségesebb, tisztább lakásokért és munkahelyekért

A takarítás eddig elképzelhetetlen volt a bömbölő hagyományos porszívógépek nélkül, mely után jellegzetes émelyítő porszívószag uralkodott, ami nemcsak az allergiások számára volt kellemetlen. Vajon lehetséges lenne az, hogy a kifúvott levegővel együtt végleg és nyomtalanul eltűnjön a por, a piszok, a szag? A központi porszívó végképp eltünteti a port a helységből, hiszen nagy erővel kiszippantja, és a szabadba fújja. Nincs az a szűrőrendszerrel ellátott hagyományos gép, ami ennél radikálisabb megoldás lenne. Végső búcsút vehet a poratkáktól, a felkavarodó piszoktól, pollenektől.

Disan központi porszívóval kényelmesebb, csendesebb és egészségesebb a háza!

A központi porszívó halk, hiszen a szívómotor akár a házon kívül, vagy egy félreeső helyiségben is helyet kaphat, nem zavar senkit, míg a nagyméretű portartály ürítése higiénikus. A porszívózás pedig még sosem volt ilyen egyszerű, hiszen ahelyett, hogy a nehéz, a sarkokba, lépcsőfokokban, székekbe beakadó porszívót cipelné, elég a csövet valamelyik kivezetéshez csatlakoztatnia, és máris kész a takarításra.

Központi porszívó Európa egyik vezető márkájától, a Disantól

A Disan központi porszívók megbízhatóan fogják szolgálni Önt és környezetét. Európa egyik vezető márkája kiváló választás, hiszen rendkívül rugalmasan alkalmazható minden helyiségben, szinte láthatatlanul alkalmazkodik az épülethez, lakáshoz, és számos rafinált takarító tartozék is választható hozzá. Takarítson okosan! Minimális a meghibásodási lehetősége, szervízelése gyors és megbízható. Garantáljuk, hogy új dimenzióba kerül a tisztaság fogalma a Disan központi porszívóval!

Miért érdemes felvennie a kapcsolatot velünk már a vásárlás előtt?

Helyszíni felmérés

Szolgáltatásaink közé tartozik a helyszíni felmérés és a szemle alapján történő árajánlat készítés, anyagkalkuláció. Ezt minden esetben javasoljuk, ha olyan terméket szeretne velünk gyártatni, amit otthonában, munkahelyén, vagy egy projekt helyszínen kell kivitelezni, beszerelni, megvalósítani. A helyszíni felmérés sokban segít akkor, ha egyedi megoldásokat, speciális (nem szabványos, standard) méreteket kell alkalmazni a helyszínen. Kollégáink szakértő szemmel nézik a helyszínt, és tanácsot adnak, mit-hogyan lehet megvalósítani, esetleg mit kéne esetleg egy kicsit módosítani a helyszínen ahhoz, hogy a megrendelni kívánt kaputechnikai berendezés kifogástalanul működjön. Ilyen esetben vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk!

Tervezés

Több mint 32 év tapasztalati tudásával és szakképzett munkatársaink segítségével a cégünket felkereső mérnökök, tervező irodák és megrendelőink részére teljes körű tanácsadással tudunk szolgálni forgalmazott berendezéseink műszaki specifikációjával, beépítési lehetőségeivel és feltételeivel kapcsolatban. Az adatok ismeretében elkészítjük a terveket és megvizsgáljuk, milyen módon lehet termékeinket a legoptimálisabb módon elhelyezni az épületben. Javaslatokat teszünk az épületszerkezeti, valamint a gépészeti változtatásokra is a cél elérése érdekében.

Kérjen segítséget

Szeretné tudni, hogy az Ön lakásába hol és hogyan vezethető be a központi porszívó rendszer? Kíváncsi milyen egyéb kiegészítőkkel tehetné egyszerűbbé és hatékonyabbá a takarítást?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársaink örömmel válaszolják meg kérdéseit és hasznos tanácsokkal segítik Önt a választásban!