A nyílókapuk esetében a kapuszárnyak telepítéséhez megfelelő méretű oszlopokra van szükség, melyek különböző forgáspontok (zsanérok) segítségével mozgathatóak. A fogadóoszlopok nagyságát és méretét mindig a kapu mérete határozza meg. A nyílókapu lehet egyszárnyas, vagy kétszárnyas, a helyszíni adottságoktól függően. Lakossági felhasználók esetében a nyílókapu fesztávolsága általában nem haladja meg a 3 métert. Fontos előre felmérni a kapu méretét, mert nem megfelelő méretű nyitókar esetén a kapu belenghet, a létrejövő rezonancia tönkreteheti a motort. Nagy felületű kapukra is ajánlatos erősebb kart tenni, mert a szél is belekaphat a tömör kapu borításba. Szintén meg kell határozni a kapu súlyát, hiszen egy rosszul kiválasztott nyitókar esetén a kar túlterhelődik, tönkremegy. Végül pedig át kell gondilni a kapu nyitási számát, mert nem megfelelő nyitókar esetén a kar nem bírja a gyakori működtetést és rövid időn belül tönkremegy.

Egy új, modern kertkapu felszerelése ugyanakkor még nem küszöböli ki az „időjárás-faktort”, azaz szakadó eső vagy hó esetén ugyanúgy ki kell kászálódni az autóból, kinyitni a kaput majd beállás után visszazárni, mint régi kapuja esetén. Éppen ezért cégünk sokféle rendszert forgalmaz, amellyel gombnyomásnyi kényelmet csempészhet a mindennapjaiba. Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a legmodernebb, legmegbízhatóbb kapu automatikákkal szeretné felszerelni kertkapuját!

Miért érdemes felvennie a kapcsolatot velünk már a vásárlás előtt?

Helyszíni felmérés

Szolgáltatásaink közé tartozik a helyszíni felmérés és a szemle alapján történő árajánlat készítés, anyagkalkuláció. Ezt minden esetben javasoljuk, ha olyan terméket szeretne velünk gyártatni, amit otthonában, munkahelyén, vagy egy projekt helyszínen kell kivitelezni, beszerelni, megvalósítani. A helyszíni felmérés sokban segít akkor, ha egyedi megoldásokat, speciális (nem szabványos, standard) méreteket kell alkalmazni a helyszínen. Kollégáink szakértő szemmel nézik a helyszínt, és tanácsot adnak, mit-hogyan lehet megvalósítani, esetleg mit kéne esetleg egy kicsit módosítani a helyszínen ahhoz, hogy a megrendelni kívánt kaputechnikai berendezés kifogástalanul működjön. Ilyen esetben vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk!

Tervezés

Több mint 32 év tapasztalati tudásával és szakképzett munkatársaink segítségével a cégünket felkereső mérnökök, tervező irodák és megrendelőink részére teljes körű tanácsadással tudunk szolgálni forgalmazott berendezéseink műszaki specifikációjával, beépítési lehetőségeivel és feltételeivel kapcsolatban. Az adatok ismeretében elkészítjük a terveket és megvizsgáljuk, milyen módon lehet termékeinket a legoptimálisabb módon elhelyezni az épületben. Javaslatokat teszünk az épületszerkezeti, valamint a gépészeti változtatásokra is a cél elérése érdekében.

Nyíló kertkapu automatika

Kérjen segítséget

Nem biztos benne, hogy az ön részére melyik nyíló kertkapu, illetve automatika lenne a legjobb választás? Bizonytalan a méretben, vagy szüksége lenne további információkra is a döntése előtt?